Bántalmazta tanárát, mert nem engedte el óráról

Egy hónappal a történtek után jutott a rendőrség tudomására, hogy január 20-án Szentesen is bántalmaztak egy pedagógust.

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az egyik szentesi középiskolában egy 17 éves tanuló önkényesen távozni próbált az óráról. A pedagógus ezt meg akarta akadályozni, ezért a diák elé állt, aki erre hátracsavarta a tanárnő kezét, majd félrelökte, és kiment a teremből. A pedagógus eközben könnyű sérülést szenvedett.

Amikor az eset február 19-én a rendőrség tudomására jutott, és tanúkat hallgattak meg a történtekről, kiderült: a tanár kezét hátracsavaró fiú ellen már nyomozást folytat a rendőrség: rongálással és vagyon elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.

A fiatalembert pénteken kihallgatták, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével is meggyanúsították. Felmerült, hogy a gyanúsított kábítószert is fogyasztott – ezt a körülményt szintén vizsgálja a Szentesi Rendőrkapitányság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.