Halálra verte újszülött gyermekét

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak egy hajdúszoboszlói anyát, akinek pere kedden kezdődött a Debreceni Törvényszéken. A nő a fürdőkádban állva szült, majd agyonverte gyermekét.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint N. Szilvia elsőrendű vádlott és S. Dávid másodrendű vádlott 2013 májusában ismerkedett meg. 2014 márciusában a fiatal nő terhességi tesztje pozitív lett.

Elhatározták, hogy semmiképpen nem fogják a gyereket megtartani, de miután orvosra nem volt pénzük, úgy döntöttek, minden olyan dolgot el fognak követni, ami a gyerekre ártalmas lehet. Az interneten nézték meg, hogy mi ártalmas egy magzatnak, azt szerették volna elérni, hogy a gyerek meg se szülessen, a terhességet pedig szüleik előtt is titkolták - tartalmazza a vádirat.

N. Szilvia 2014. július 8-án este egyedül volt a lakásban, amikor a szülés megindult. A fürdőkádban állva megszülte a gyereket, ezután bántalmazta, majd törülközőbe csavarva a fürdőszoba padlójára tette. Mobiltelefonjáról először édesanyját értesítette, majd amikor ő megérkezett, hívta a mentőket, akik aztán bejelentést tettek a rendőrségre.

A vádirat szerint az újszülött élve született, bántalmazás nélkül a szülést követő szakszerű ellátással életben tartható lett volna. A bántalmazás és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggést állapítottak meg, a sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a csecsemő életét az időben érkező szakszerű orvosi segítségnyújtás sem menthette volna meg.

N. Szilviánál - aki személyiségzavarban szenved - súlyos fokú depressziós állapot alakult ki a cselekmény elkövetése után - rögzíti a vádirat.

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott nem tett összefüggő vallomást, de kérdésekre válaszolt, és azt mondta, hogy felelősnek érzi magát, amiért nem hívott segítséget. A másodrendű vádlott élt a hallgatás jogával. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.