Bánatában felgyújtotta a lábtörlőt egy miskolci férfi

A tűz átterjedt a bejárati ajtóra is. A lángokat sikerült eloltani, így személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban meghaladja a 100 ezer forintot.

Vélhetően bánatában gyújtotta fel a lábtörlőt egy avasi panelházban az a miskolci férfi, aki tettével veszélyeztette a többi lakót is; a miskolci rendőrkapitányság közveszélyokozás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ellene - tájékoztatott a rendőrség.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: az elsődleges adatok szerint november elsején az esti órákban gyulladt ki Miskolcon az avasi panelház hetedik emeletén lévő lábtörlő. A tűz átterjedt a bejárati ajtóra is. A lángokat sikerült eloltani, így személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár azonban meghaladja a 100 ezer forintot.

A szakértő a helyszínen megállapította a közveszélyokozás fennállását - tette hozzá Dobi Tamás. Mint mondta, a nyomozás adatai szerint egy 30 éves miskolci férfi - feltehetően bánatában és csalódottságában - lobbantotta lángra a lábtörlőt. A közveszélyokozás bűntette akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.