Baltával védekezett a betörők ellen Karsai József

Átkutatták Karsai József velencei házát; az elkövetők a rendőrök távozása után szerda hajnalban visszatértek, s csak azután menekültek el, hogy a szocialista párti képviselő baltával riasztotta el őket. Az ügyben folyik a nyomozás - közölte az MTI-vel a rendőrség.

Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő, egyben Battonya város polgármestere is, az MTI értesülését megerősítve szerdán elmondta: kedden délután érkezett Velencére a fővárosból, és észlelte, hogy házából csörömpölés hallatszik, s hogy valakik betörték a lakása bejárati ajtaját.

A házba betérve azt vette észre, hogy kiforgatták bútorai fiókjait. Karsai József - mint elmondta - azonnal értesítette a rendőröket, akik aztán kedden este 11 óráig vizsgálódtak házában, majd megállapították, hogy nem tűnt el semmi.

A képviselő a rendőrök távozása után egy baltát vett maga mellé, mielőtt lefeküdt volna aludni. Mint a távirati irodának elmondta, szerdán hajnali fél ötkor ismét zajra lett figyelmes a lakásában. Akkor az emeletről baltával fenyegette meg a betörőket, aki elmenekültek.

A képviselő jelezte: az újabb magánlaksértésről is bejelentést tett az illetékes rendőrkapitányságnak.

Az ügyben a gárdonyi rendőrkapitányság folytatja a nyomozást - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tart az adatgyűjtés, keresik a tanúkat, de a vizsgálat egyelőre nem járt eredménnyel - mondta el R. Szabó Ágnes.

Arról, hogy ugyanazok a behatolók jártak-e a mindkét nap a képviselő házában, megfelelő információ hiányában jelenleg nem tudott tájékoztatást adni a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.