Balla Irma-gyilkosság: Újrakezdődik az első fokú tárgyalás Debrecenben

Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott első fokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.

A táblabíróság Ficsór Gabriella vezette büntetőtanácsa az új eljárást azért rendelte el, mert álláspontjuk szerint "nem sikerült teljes körű bizonyítási eljárást lefolytatni az ügy részbeni felderítetlensége miatt".

Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007-ben, húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában.

A gyilkossággal a fiát, S. Sándort vádolta meg az ügyészség. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság S. Sándort különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosításért, az ügyvéd felmentésért fellebbezett, így került az ügy a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblára.

A tanácsvezető bíró szerint az első fokú bírói eljárásban számos megválaszolatlan kérdés, illetve tényálláson belüli ellentmondás maradt. Példaként említette, hogy az áldozat körme alatt nem találták meg a vádlott DNS-ét, de két másik emberét igen, s az karmolásból is eredhetett. Ezt a szakértői megállapítást meg sem említi az elsőfokú bíróság.

A legfontosabb tényező azonban - a táblabíróság szerint - a másodfokon meghallgatott orvos szakértői vélemény, amely szerint a szakértőnek "a betonvas mint elkövetési eszköz eszébe sem jutott", míg meg nem látta azt a pajszert, amelyet a védelem indítványára foglaltak le, de az elsőfokú bíróság azt nem vizsgáltatta meg. Az orvos szakértő szerint "ezzel, és csakis ilyen eszközzel lehetett elkövetni a gyilkosságot" - jegyezte meg Ficsór Gabriella.

Az ítélőtábla szerint megalapozatlan volt a kizárásos eljárás is, amely szerint ha más nem követhette el a gyilkosságot, csak az áldozat fia lehetett a tettes, ezt ugyanis az elsőfokú bíróság nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani.

Mindezekért a Debreceni Ítélőtábla az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezve új büntetőtanács előtti eljárás lefolytatására kötelezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot, és kötelezően rendelt el több szakértői vizsgálatot és tanúmeghallgatást.

Balla Irma, S. Sándor,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.