Bakonycsernyét újra elöntötte a sárlavina

Sár- és iszaplavina öntötte el kedden a Fejér megyei Bakonycsernyét - pár héten belül másodszor.

A településre háromnegyed óra alatt 25-30 milliméternyi eső zúdult, a falut körülvevő magaslatokról az útra hordta a földet és a sarat - közölte a község polgármestere. Turi Balázs (független) tájékoztatása szerint a felhőszakadás elvonulása után két kotrógéppel azonnal megkezdték a főutak megtisztítását, hogy megindulhasson a közlekedés.

A falut két és fél hét alatt másodszor öntötte el a sár- és iszaplavina, majd a 10-11 nappal ezelőtti hatalmas esőzések következtében a megáradt Gaja és Súri patak ellen kellett védekeznie a község lakóinak.

A legnagyobb kárt azonban a partfalak megmozdulása okozta. Az esőzések és az árvíz miatt 5 partfal mozdult meg a faluban, és 35 házat veszélyeztet. Helyreállításuk, "megtámasztásuk" sürgős lenne, de a munkálatok - a partfal bizottság becslése szerint - mintegy 130-150 millió forintba kerülnének. Az árvíz elleni védekezés és helyreállítás további 22 millió forintot tesz ki.

A község ekkora összegeket saját erőből képtelen kifizetni, hiszen éves költségvetése 300-350 millió forint.

A helyzet megoldására már 2005-ben vízrendezési tervet készíttetett az önkormányzat, a 800 millió forintos terv megvalósítására benyújtott pályázata azonban eredménytelen volt: csakúgy, mint a legsürgetőbb vízrendezési részfeladatok megoldására benyújtott, 110 millió forintos tervé. Az utóbbi elutasításáról pontosan az előző sárlavina bekövetkezése előtti napon kapták meg a határozatot.

A 3200 lelkes települést mindaddig veszélyezteti a víz- és sár, amíg nem sikerül megoldani a vízrendezést - mondta a polgármester.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.