Baki az útépítésen: kifelejtették a szalagkorlátot

Alighogy elkészült, máris javítani kell a kaposfüredi elkerülő utat. Túl későn derült ki, hogy szalagkorlátot is kellett volna építeni. A korlát ráadásul nem is fér el az út és a már kihelyezett lámpaoszlopok között, ezért távolabb kell költöztetni a kandelábereket.

A Sonline.hu cikke szerint nemrégiben készült el a kaposfüredi elkerülő út, ám máris újra dolgoznak a szakaszon. A munkások váratlan felbukkanását egy szakmai baki indokolja. Egy szakaszon fél méterrel távolabb kell vinni az úttól a kandelábereket, mert utólag derült ki, hogy szalagkorlátra is szükség van. A korlát azonban már nem fért el a korábban kihelyezett oszlopok és az út közé.

Fényi Tibor, a Magyar Aszfalt Kft. kommunikációs vezetője a lapnak azt mondta: a Nemzeti Közlekedési Hatóság az eredeti terveknek megfelelően ezt az utat alkalmasnak találta arra, hogy az úgynevezett ideiglenes forgalomba helyezés megtörténjen.

Amikor azonban – tette hozzá  – az ideiglenes forgalomba helyezés után leellenőrizték az utat, úgy határoztak, hogy közel négy kilométer hosszan szalagkorlátot tesznek ki, ezzel még biztonságosabbá téve a szakaszt. Emiatt viszont távolabb kell vinni az oszlopokat.

A közvilágítási oszlopokat valóban át kell helyezni – ismerte el a lap kérdésére Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint a szalagkorlát kiépítése nem szerepelt a tervekben, azok kihelyezését az ideiglenes forgalomba helyezés során az eljárást lefolytató hatóság rendelte el.

Az oszlopokat a vállalkozó a saját költségén helyezi át – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.