Mérhetetlenül kínos ez az egész. Ül benn egy ember - hol máshol? - Hajdú Péter Frizbijében, és exkluzív alapon, százezer forintos fellépti díjért összevissza beszél. Kollégáról van szó, illetve dehogyis: olyan újságíróról, akinek korábban önnön kezemmel építettem volna bronzszobrot azért, mert olyan mondatokat ír le, hogy a Szindbád óta veszi észre a repedéseket a járdán. Jó, az ilyesfajta mondatokat alig néhányan olvassák - pontosítás: biztosan sokkal kevesebben olvassák, amennyien, mondjuk, tehetségkutatókat néznek a kertévékben -, de akkor is, kvázi szubkulturálisan ez az ember volt a nagy kevesek között az a valaki, aki miatt még érdemes újságot, kritikát olvasni, esetleg időnként gondolkodni kicsit.

Nyilván a Megsztár-ítészkedés hozta a rontást; hogy ő is az lett, akiről a Story magazinban boldog otthoni képeket kell közölni átmenőben, nem túlságosan bonyolult és lehetőleg minél kevesebb szöveggel. Az idő tájt az ÉS-től - mi lett kínos?, kinek lett kínos? - Bakács Tibor Settenkedő rövid közleményben elbúcsúzott, s bár alighanem lehetett azon polemizálni, hogy akkor ő most feláldozta-e tehetségét a bulvár oltárán, illetőleg hiteles tud-e maradni egy kritikus akkor, ha ott majomkodik egy tömegkultúrát megjelenítő profittermelő seggrepacsi zsűrijében, a kritikusnak legföljebb a kenyéradója változott meg, a személyisége nem. „Vad, kezelhetetlen, lelkes, könnyen kiboruló, keményen érzelgős vadállatot kellett alakítania, és mivel ilyen volt, és nem is tudott volna mást, hozta" - írta Bakács megasztáros performanszai kapcsán (éppen az ÉS-ben) Grecsó Krisztián, és igen: ha az élet nagy kérdése nem is oldódott meg, továbbá Bakács, a kritikus - jé, ilyen is van az országban? - arcát immár többen csókolgatták is, maga a figura olyan volt, amilyen egyébként.

Ám azóta eltelt csöppnyi idő. „Komoly" lapok elvétve foglalkoztatják - nyilván elkurvult, ugye -, alighanem maga is tett azért, hogy elómolnárosodjon, de hát mostanság (említette a Frizbiben) még a jelzálog meg a sokk csekk után is megmaradt neki havonta nyolcvan rongy: lopni ezért/ennyi miatt talán még mindig nem kéne. Nem álszent kijelentés ez: naná, hogy mindenki lop, sőt lopik. Igen, kedves Settenkedő, a politikusok speciel előszeretettel lopnak, meg hát régen velünk is megesett az ilyesmi (trafikból hetedikben radírt fogadásból, amikor elfordult az eladó néni), viszont ettől még ugyanolyan fölfoghatatlan a dolog: vásárlás közben rúd téliszalámit csórni várandós barátnőmmel az oldalamon. Itt valami durva zavar van. Vagy pszichés alapú (mindegyikünkkel megesik), vagy olyasféle, aminek inkább valamiféle vágyott, kardabeás ihletésű médiahek lehet a kiváltó oka: figyeljetek már rám, eltévedtem az úton! És rendeljetek cikket meg olaszkolbászos pizzát nekem, különben kibólintom az ablaküveget!

Ha kérdeznék, magam az utóbbi verzió felé hajlanék. Már csak azért is, mert az esettől láthatóan megrendült Hajdú a követhetetlen magyarázkodás-folyam végén szinte megkönnyebbülve közölte, hogy Bakácsnak, közbenjárására?, munkát ajánlott egy internetes újság főszerkesztője (az adásban nem nevesítették, de íme: a celebgyar.hu); miként a múlt szerdai Hócipőben Farkasházy Tivadar is jelezte: „Bakácsot viszont hétfőn felkértük, a következő számba már ír." És még.

VV Olivér mellett most mindenki Bakácsról beszél és Bakácsot akarja megmenteni, ami abból a szempontból tökéletesen rendben van, hogy szeressük embertársainkat és figyeljünk rájuk. Pláne, tenném hozzá, amikor felhívják magukra a figyelmet, mert különben jól le vannak szarva; pontosan úgy, mint az összes többi éhező, újabb gyermeket váró kritikus, mérnök meg halbiológus.

Kínos, tényleg kínos ügy ez, főként, mert úgy fest, Bakácsnak tényleg elment az esze. Egy rudat kikapni a sok közül még lehet pillanatnyi zavar okán, sutty, ilyen gyorsan; ellenben a pulttól csak el kell jutni a kasszáig, a kasszánál meg csak kell kicsit várakozni, s közben torokban dobogó szívvel gondolkodni a várandós barátnő mellett: ér-e ez nekem ennyit, ér-e ez a lányaim lelke miatt ennyit, ér-e ez apám miatt ennyit; még ha utóbbi, ezt már a Blikkben olvastam, jól megbocsátott is (szemben a lányaival, akik, szegények, nagyon nem).

Jaj, Tisztelt Settenkedő, most biztosan fölemlegetik azt a sok bibliai idézetet meg tanításos-parancsolatos-példabeszédes passzust, amibe vad, kezelhetetlen, lelkes, könnyen kiboruló, keményen érzelgős vadállatként beleszalajtotta a hülye népet a Megasztárban. A „Ne lopj!"-ot fölemlegetni, ha lenne kedvünk hozzá, milyen jó kis cikkvég, csattanó volna.

Bakács Tibor Settenkedő