Baján nyolcvan embernek kell elhagynia lakhelyét

Baján a vártnál intenzívebb áradás miatt két szigetről mintegy nyolcvan embert kell kitelepíteni - mondta Baja fideszes polgármestere csütörtökön az árvízi védekezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert közölte, hajnalban Baja-Dunafürdőről negyven embert kellett kitelepíteni, a Nagy-Pandúr-sziget negyven lakójának pedig péntek reggel 8 óráig kell elhagyni lakhelyét. A vásornak nemcsak a mintegy nyolc kilométer hosszan elnyúló nyári gátakon kell a védelmet megszervezni, hanem a két és fél kilométeres fővédvonalszakasz is hozzá tartozik.

A csaknem kilenc kilométer hosszú Nagy-Pandúr-szigeti gát 8,5 méter vízmagasságig védi településrészt, mivel azonban 9 méteres vagy annál nagyobb víztömeg várható a Duna tetőzésekor, a kitelepítésről kellett dönteni - indokolta a polgármester az intézkedést. Az eredeti tervek szerint csütörtökön 14 órára tervezték Baja-Dunafürdő lezárását, de több mint 20 centiméterrel magasabb volt a reggeli vízállás az előre jelzettnél, ezért éjszaka elkezdték a kitelepítést, és reggel 8 órakor lezárták a területet.

A lakosok kitelepítése után a nyári gátat egy helyen meg fogják gyengíteni azért, mert a lassú árasztás kevesebb kárt okoz, mint a hirtelen gátszakadás. A Baja belvárosához tartozó Petőfi-szigeten több kilométer hosszan ideiglenes védművet építenek, ez a polgármester tájékoztatása szerint péntekre elkészül.     

2010-ben 947 centiméteres vízállásnál sikerült a szigetet megmenteni az árvíztől.

Zsigó Róbert szerdán 700 centiméteres vízmagasságnál elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el. Nem lehet még pontosan tudni, mekkora vízállás várható Baja térségében, de a mostani adatok elemzése alapján nem elképzelhetetlen, hogy Bajánál magasabb szinten fog tetőzni a Duna, mint 1965-ben, amikor 976 centiméter volt a legmagasabb vízállás. A védekezést megnehezítheti, ha esős, szeles idő lesz, mert az gyengíti az ideiglenes védműveket.     

Az MTI tudósítója a Petőfi-szigeten azt tapasztalta, hogy szervezetten folyik a több kilométer hosszú ideiglenes védőgát építése. A teherautók folyamatosan szállítják a homokkal töltött zsákokat az ideiglenes védműhöz, amely már embermagasságú.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.