Baján vett autót? Lehet vele baja

Száznegyvenöt autóvásárlót vert át egy bajai ügyintéző két év alatt. A nő a gépkocsik átírására kapott pénzeket elsikkasztotta, majd ezt leplezendő meghamisította a postai feladóvevényeket.

A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja az ügyintézőt. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfői közleménye szerint a 46 éves nő 2011 és 2013 között egyéni vállalkozóként járművek átíratásával, ügyintézésével foglalkozó irodát üzemeltetett Baján.

A járművek új tulajdonosaitól átvette az átíráshoz szükséges okiratokat, a vagyonszerzési illeték befizetésére szolgáló postai feladóvevényeket, ám az erre kapott pénzt nem fizette be, hanem nyomtató- és fénymásoló géppel a feladóvevényeket hamis postai bélyegzővel látta el.

Az ügyintéző az átíráshoz szükséges papírokat és a hamisított feladószelvényeket bevitte az okmányirodába, ahol az autókat átírták az új tulajdonosok nevére.

A vádlott az autótulajdonosok egy részének utólag megtérítette a hiányt, de 29-en még követelik káruk megtérítését, ugyanis a be nem fizetett illetéket az államnak meg kellett fizetniük.

Az ügyészség indokoltnak tartja, hogy a nőt eltiltsák foglalkozásától, és kötelezzék 2,5 millió forint vagyonelkobzásra. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság dönt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.