Azzal fenyegette az ellenőröket, hogy elvágja a torkukat

Tapétavágóval fenyegette meg a jegyellenőröket vasárnap délelőtt egy férfi Szegeden, amiért meg akarták bírságolni őt és a barátnőjét. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a torkukat, ha utánuk mennek.

A 43 éves férfi nőismerősével utazott a 2-es villamoson, s bár volt jegyük, azt csak akkor lyukasztották ki, amikor meglátták az ellenőröket. A párt meg akarták bírságolni, ebből lett a veszekedés.

Az egyik megállónál a két utas leszállt az ellenőrökkel együtt. A férfi ekkor elővett egy tapétavágót és azzal fenyegetőzött, hogy elvágja az ellenőrök torkát, ha utánuk mernek menni.

Éppen arra járt a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola egyik szolgálaton kívüli alezredese, aki segített megállítani, és előállítani a férfit.

F. Zsolt ellen felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást – írja honlapján a rendőrség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.