Azzal fenyegette a jegyellenőröket, hogy megöli őket

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki kedden Debrecenben rátámadt két jegyellenőrre, amiért azok nem akarták futni hagyni érvénytelen jegyével.

Az 57 éves K. Tibor kedd délután utazott villamossal Debrecenben, amikor két ellenőr elkérte a jegyét. Miután megállapították, hogy a jegy érvénytelen, a férfi a Csemete utcai villamosmegállóban leszállás közben meglökte az egyik ellenőrt, akit meg is akart ütni.

A megállóban az agresszívan viselkedő K. kiabálni kezdett, gázsprayt vett elő és a levegőbe fújva azzal fenyegette meg a távozó ellenőröket, hogy megöli őket.

A férfi egy órával később megint belefutott az ellenőrökbe, ezúttal a Kossuth téri villamosmegállóban, ahol több jegyellenőr is várakozott. K ahelyett, hogy meghúzta volna magát, odament és belekötött a szolgálatban lévő társaságba. Újra előkerült a gázspray is. Ekkor az egyik ellenőrtelefonon értesítette a rendőrséget, amitől K. úgy bedühödött, hogy megütötte.

A rendőrök K. Tibort a debreceni kapitányságon előállították, a gázspayt lefoglalták. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, az eljárás jelenlegi szakaszában a férfi szabadlábon védekezhet – írja honlapján a rendőrség.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.