Jó, nem.

A The Brain Prize visszavonhatatlanul Buzsáki Györgyé, Freund Tamásé és Somogyi Péteré, ha már a trió ilyen szépen feltárta a memóriafolyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatokat; igaz viszont, hogy ők meg sosem lesznek olyan ismertek, mint a plasztikcica. Amúgy is, mit kell itt dendritezni, amikor ünnep van: 100 napja megy a hazai televíziózás aktuális slágerprodukciója, a Való Világ4. Az alkalomból a VV esti adagjait prezentáló, korábbi villalakókkal erősítő Cool TV valami nagyszabásúval igyekszik feldobni szombat esti szokásosát, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy Zsuzsi egy meztelen nő testéről eszik szusit, Gina a bárpultnál bólogat, Ildi meg táncol, azt egyébként is nagyon szeret, addig se kell olyan kérdéseken rágódnia, mint hogy a XIX. században volt-e a második világháború.

A telefonnál Sanyi, Szandika valakije: ordít, miszerint ha Szandika alszik, akkor is többet csinál bárki másnál, eközben Győzike műsorvezető a fülét fogja, s várja, hogy a szerkesztő végre mondjon valamit, mert amennyiben nem, akkor a saját gondolatai közül kell kiválasztania egyet, az meg, ugye, az elmúlt három hónap alatt egyszer sem sikerült. Mindenesetre a lényeg annyiban összefoglalható, hogy a szombati, ünnepi kiválasztáson Szandika kapta a zöld kendőt, s ő ennek örül. Ki akar-e jönni? Nem akar-e kijönni? Gyötrő kérdések ezek a jubileum árnyékában, talán Sanyi tudja a pontos választ, ellenben ő továbbra is ordít. A kamerák feszülten figyelő arcokat mutatnak, alighanem Szepesi szavait ihatta így tömeg a hat-három alkalmával Londonból.

Sutyi és Tata szól még a néphez, miközben a '90-es évek elejének hőskorszakát idéző kábeltévés fíling immár beteríti a stúdiót: Kristóf két pakli kártyát igyekszik egybekeverni valami trükk céljából, ám remegő kézzel ez lehetetlen, az éppen sztriptízelős Zsuzsi már rég leállna, ha nem mutogatnák neki a kamera mögül, hogy tovább, tovább, de legalább a képet akkora összevisszaságban vágják ide-oda, mintha az adásrendező a kezdés előtt sajnálatosan elhunyt volna.

Sokat itt már nem kellene tenni-mondani, ám Kasza Tibor zenész-producer úgy véli, ha már kvázi parasztlakodalom-sláger gyártása okán hat napot töltött a villában kollégájával, L. L. Juniorral, ráadásul még ide is behívták bohóckodni, hadd legyen már az övé a mindent elsöprő konklúzió; az a mondat, amelyet majd az összes bulvárlap idézni fog a jövő héten.

Minthogy Kaszának olykor megy az, ami Győzikének sosem, magunk is érdeklődéssel várjuk a nagy összegzést a villában élés/nem élés vonatkozásában, hátha valóban történik valami 100 nap után, hátha tényleg érdemes volt fennmaradni, hátha megleljük a titkot, a tutit, a frankót. És akkor Kasza Tibi azt mondja, hogy ezt az egészet úgy kell elképzelni, mint amikor az ember az anyja hasában kifelé vágyódik, majd, amikor már kint van, visszavágyódik.

Hm. Kedves Buzsáki, Freund és Somogyi bácsi: semmiképpen se tessenek még abbahagyni a kutatást.

Zsuzsa a Bombanő kizárása