Az Omega egyelőre nem perli Kanye Westet

Az amerikai rapper New Slaves című dalában az 1969-es Gyöngyhajú lány zenei alapjának részlete hallható. Az Omega úgy döntött, kivárja, amíg kijön az album, és akkor döntenek az esetleges perről.

Kanye West május 18-án egy különleges eseményen promotálta egy egy hónap múlva, június 18-án megjelenő új nagylemezét: a világ tíz városában 66 nevezetes épületre vetítette ki magát, és úgy énekelte el a New Slave című dalát, amely az album első kislemeze lesz - írja a Bollbord. A szám első hallásra szokásos rap, azonban a második felében jól felismerhetően felcsendül az Omega 1969-es slágerének, a Gyöngyhajú lánynak az orgonaszólama.

Omega
Omega

Mivel az album még nem jelent meg, így nem tudni, West a dalhoz is felhasználta-e a zenekar dalát, vagy csak az említett eseményen szólt így a New Slaves. A május 19-i Saturday Night Live show-ban például már nyoma sem volt a Gyöngyhajú lány orgonaszólamának.

"Nem tudunk róla, senki nem kért engedélyt, de őszintén szólva nem is meglepő, hiszen nem ez az első eset, már volt nagyjából nyolc-tíz olyan dal, ami Omega-feldolgozás volt, vagy Omega-dalrészletet használt fel, és senki nem kért hozzá engedélyt. Bár olyan is volt nagyjából ugyanennyi, amikor rendes szerződést kötöttünk, és jogtiszta volt az ügy, mint például ugye amikor a Scorpions feldolgozta ugyanezt a dalt” - nyilatkozta az együttes frontembere, Kóbor János a Recorder megkeresésére.

Trunkos András, az Omega producere a Blikknek néhány nappal később már azt mondta, hogy már felvették a kapcsolatot egy nemzetiközi jogásszal, és ha az ominózus nagylemezen is hallható lesz a Gyöngyhajú lány refrénjének zenei alapja, behajtják az előadói jogdíjakat.

Az esetre amúgy már több külföldi portál is felfigyelt, és rögtön egymás mellé is tették a két dalt, így bizonyítva, a rapper valóban az Omega slágerét használta fel a New Slaveshez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.