Az ikrek megszülettek, az anya meghalt

Ikerszülést követően meghalt egy 32 éves asszony a győri kórházban. A két csecsemőt a koraszülött osztályon ápolják; az apa ügyvédhez fordul.

Az intézmény által kiadott közlemény szerint a mesterséges megtermékenyítés útján fogant ikerterhesség 32 hétig zavartalan volt, később, a különböző panaszok nyomán kiderült: az asszony úgynevezett HELLP szindrómában szenved, „amely a terhességi mérgezés legsúlyosabb, életet veszélyeztető formája". (A szakirodalom szerint az összes szülés 0,5 százalékában fordul elő, s a betegség tekintetében különösen veszélyeztetettek a 30 év feletti, ikerterhes nők.)

Az orvosok császármetszést hajtottak végre, s két élő fiú magzatot hoztak a világra. Őket a koraszülött osztályon ápolják. Az édesanya állapota tovább romlott, többször is megműtötték, antibiotikummal és immunglobulinnal kezelték az intenzív osztályon, de az életét - „több szakma együttes összefogása, s a szakszerű kezelés ellenére" - nem sikerült megmenteni.

A kórház főigazgatója, valamint a szülészeti és nőgyógyászati osztály vezetője maga kérte az igazságügyi, orvostani boncolást, a hatósági vizsgálatot, s részvétüket fejezték ki a hozzátartozóknak. Az elhunyt asszony férje információnk szerint ügyvédhez fordult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.