Az éhező gyermekeken segítene az idei Mikulásgyár

Egyre több gyermek éhezik Magyarországon - hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezési Világnapja alkalmából a Mikulásgyár, amely idén többek között ezeken a gyerekeken akar segíteni hagyományos decemberi adománygyűjtésével.

A felmérések szerint Magyarországon 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyerek száma - fogalmazott a közlemény, amelyet a Mikulásgyár a vasárnapi Élelmezési Világnap alkalmából juttatott el az MTI-nek.

Sok megtöltésre váró doboz, sok ajándék - és sok nélkülöző, akiknek az adományozók örömet szerezhetnek
Sok megtöltésre váró doboz, sok ajándék - és sok nélkülöző, akiknek az adományozók örömet szerezhetnek

Az adománygyűjtési akciót hetedik alkalommal szervezi meg a jótékonysági szervezet. A Mikulásgyár december 9. és 21. között várja a budapesti 56-osok terén a tartós élelmiszereket és ruhaadományokat.

Charity Event Hall elnevezéssel egy nyolcszáz négyzetméteres rendezvénysátrat is felállítanak idén céges karácsonyi rendezvények befogadására. Az újításnak köszönhetően már a tavalyihoz képest kétszer annyi vállalkozás jelezte, hogy részt kíván venni a Mikulásgyár munkájában. A cégek saját karácsonyi rendezvényeiket, illetve külső ügyfélkapcsolati rendezvényeiket tartják majd a jótékonysági rendezvénysátorban ezzel hívva fel dolgozóik és partnereik figyelmét a társadalmi szerepvállalás fontosságára - ismertette a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.