Az állomáson ütötte el a fiatalokat a vonat

Két fiatalt elütött a pátrohai vasútállomásra érkező vonat; a 17 éves lány és a 18 éves fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Két fiatalt ütött el a pátrohai állomásra beérkező vonat szerdán; a 17 éves lány és a 18 esztendős fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-t

Az eddigi információk alapján a fiatalok a beérkező vonathoz igyekeztek, amely korábban mindig a negyedik vágányra érkezett, most viszont a harmadikra állt be, s elütötte őket - mondta Fedor Rita.

A rendőrség megkezdte a helyszíni szemlét a baleset körülményeinek tisztázására.

Kalavecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője szerint a balesetért a vasúttársaságot nem terheli felelősség, hiszen a pátrohai állomáson hangosbemondón keresztül tájékoztatták az utasokat, hogy a Debrecenből Záhonyba tartó vonat a harmadik vágányra érkezik, s a felszállók ott is várták a szerelvényt, kivéve a szerencsétlenül járt fiatalokat.

Megjegyezte: az úgynevezett középállomásokon, mint a pátrohain is, nincs kijelölt vágány, ahová adott szerelvények mindig beérkezhetnének, mint például a főpályaudvarokon.

A kisebb állomásokon a forgalmi helyzettől függően dől el, hogy melyik vágányra érkeznek a szerelvények, s erről az utasokat természetesen időben értesítik, akiknek a kijelölt helyen kell megközelíteni a szerelvényeket, illetve a kijelölt helyeken kell várakozniuk a biztonságuk érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.