Az utcán, fényes nappal késeltek halálra egy fiatal nőt, akit egyetlen járókelő sem védett meg

Megdöbbenést keltette az indiai közvéleményben egy gyilkossági eset, Fényes nappal a járókelők szeme láttára késeltek halálra egy fiatal nőt.

Az eset a fővárosban, Újdelhiben történt, reggel kilenckor. A közterület-figyelő kamerák felvétele szerint, a 22 éves tanárnő egy forgalmas úton sétált, amikor mellé ért egy motoros és megtámadta. A férfi hússzor szúrta meg a fiatal nőt, majd egy kővel fejbe is vágta és megrugdalta, miközben az arra járók semmit sem tettek. Csak akkor fogták el a tettest, amikor az el akart menekülni,.

A rendőrségi közlemény szerint a gyilkost szerelemféltés vezérelte: egykor az áldozata szomszédja volt, tetszett neki a fiatal nő, de mivel ő házas emberként akart udvarolni, a nő tudomást sem vett a közeledéséről. Az áldozat bátyja azt mondta a helyi sajtónak, hogy a zaklatásnak hosszú előtörténete van, és már korábban panaszt tettek a későbbi gyilkosra.

Néhány napon belül ez már a második ilyen eset Indiában – emlékeztet a BBC. Vasárnap este, ugyancsak Újdelhiben egy férfi a háza előtt, a szomszédok szeme láttára késelt halálra egy 28 éves nőt, aztán magával is végzett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.