Az Iszlám Állam harcosának állítottak be egy menekültet

Az elmúlt néhány napban több tízezren osztották meg a közösségi médiában azt a fotómontázst, melyen egy szír férfi látható fegyveres lázadóként és menekültként egyaránt. A férfit az Iszlám Állam harcosaként próbálják beállítani, pedig még harcolt is a terrorszervezet ellen – derítette ki a BBC.

Politikusok, biztonságpolitikai szakértők és civilek régóta hangoztatott (nem alaptalan) félelme, hogy a Közel-Keletről érkező migrációs hullámot kihasználva terroristák férkőznek be Európába. Bár annak kiderítése, hogy ki tartozhat az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez, a titkosszolgálati és biztonsági erők számára sem egyszerű feladat, egyesek önjelölt nyomozóként viselkednek ebben az ügyben.

Laith Al Saleh a Szabad Szírai Hadsereg egyik paracsnoka volt
Laith Al Saleh a Szabad Szíriai Hadsereg egyik parancsnoka volt
Facebook

Az elmúlt napokban vírusként terjedő fotómontázs szereplője azonban nem az Iszlám Állam harcosa. A fotómontázs bal oldalán egy szakállas, terepszínű ruhába öltözött fegyveres férfi látható, a jobb oldali férfi pedig zöld pólóban, napszemüveggel, borotvált arccal áll. A kép két oldalán szereplő személy azonos, az arcán látható jellegzetes sérülés is elárulja ezt.

„Emlékszünk erre a srácra? Tavaly az Iszlám Állam fotóján pózolt – most pedig menekült. Balekok vagyunk vagy mi?” – írja a terrorista bélyeget oly könnyelműen osztogató rémhírterjesztő, aki azonban több ponton is téved.

A képeken szereplő menedékkérő személyazonossága ugyanis ismert, mivel még augusztusban készített róla portrét az AP hírügynökség Kosz szigetén (tehát nem a macedón határon, miként a rémhírterjesztő állítja), a montázs pedig ez után jelent meg a hírt átvevő The Atlantic honlapján.

A férfi neve Laith Al Saleh, aki a szíriai polgárháborút megelőzően kőművesként dolgozott szülővárosában, Aleppóban. Saleh beállt az Aszad-rezsim, majd a dzsihadisták ellen harcoló Szabad Szíriai Hadseregbe. Mint az AP-nek elmondta, a szíriai háború felzabált mindent, Aleppo 70 százaléka megsemmisült, és a város az egyik legveszélyesebb hellyé vált a földön. Neki pedig már csak azért is menekülnie kellett, mert vadászik rá az Al-Kaida, az Iszlám Állam és a kormány, ugyanis harcolt mind a három ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.