Az idén 350 ezer rászorulónak segíthet a Mikulásgyár

Az elmúlt évinél 20 százalékkal több adomány gyűlt össze az idén a Mikulásgyárban, így akár 350 ezer rászorulónak is segítséget nyújthatnak a karitatív akcióban - tájékoztatta a Mikulásgyár főszervezője pénteken az MTI-t.
Zsolnai Endre közlése szerint a jó eredmény annak is köszönhető, hogy az idén ismét több "gyáregységet" működtettek. Az 56-osok tere mellett Budapesten a Mammutban, a biatorbágyi Premier Outletben, illetve a győri ETO Parkban is gyűjtötték az adományokat. Országszerte a Duna House ingatlanirodáit és a Jófogás.hu találkozási pontjait is ideiglenes gyűjtőpontokká "nyilvánították", így több mint 130 helyen személyesen lehetett leadni az adományokat, a posták pedig ingyenesen fogadták be a Mikulásgyár feliratú csomagokat.

Az adománygyűjtő akció eredménye csak január első hetében válik véglegessé - közölte a főszervező, hozzátéve, hogy a begyűjtött ajándékok túlnyomó többségét már karácsony előtt megkapták a rászorulók, ám januárban is folytatódik az adományok szétosztása.

Zsolnai Endre beszámolója szerint az idén több rekord is megdőlt: december 20-án kilencezren látogattak el a 56-osok terén felállított Mikulásgyárba. Az idén érkezett a legnagyobb élelmiszeradomány is, amely húszezer gyermek egy napi vacsoráját fedezheti.

Az idén első alkalommal állítottak fel jótékonysági sütigyárat a Mikulásgyár mellett, amely becsületkasszás formában fatörzsszeleteket és más édességeket kínált. A bevételből tűzifát vásárolnak a rászorulóknak.

Az akció főszervezője felidézte: a statisztikák szerint évente háromszáz ember fagy meg saját lakásában, ők azok a többnyire idős, beteg emberek, akik a szociális ellátórendszerek, a karitatív szervezetek számára többnyire láthatatlanok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.