Az elmúlt száz év legsúlyosabb áradása pusztít

Már legalább 23 halálos áldozatot szedett és több száz otthont öntött el az elmúlt száz év legsúlyosabb áradása Nyugat-Virginiában.

Az évszázad áradása Nyugat-Virginiában
Az évszázad áradása Nyugat-Virginiában
Reuters

A hegyvidéki államban csütörtökön akár 25 és fél centimétert is meghaladó mennyiségű csapadék zúdult le, ami felduzzasztotta a folyókat és patakokat. A medrükből kilépő folyóvizek pusztító sebességgel mosnak el mindent, ami az útjukba kerül.

Az állam legsúlyosabban érintett területe a délkeleti fekvésű Greenbrier megye, ahol hivatalos jelentések szerint 15 ember halt meg.

Earl Ray Tomblin kormányzó pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a kár igen kiterjedt és pusztító, a legnagyobb gondot pedig a magas vízállás okozza. Az Elk folyó majdnem 10 méteren tetőzött, ami a legmagasabb vízállás 1888 óta.

Az évszázad áradása Nyugat-Virginiában
Az évszázad áradása Nyugat-Virginiában
Reuters

A katasztrófavédelem szóvivője azt mondta, eddig legalább 23 ember vesztette életét, és több száz otthon vált lakhatatlanná, 66 ezer ház maradt áramellátás nélkül. A mentőalakulatok jelenleg az elsodort és a víz miatt fogságba került emberek kimentésén dolgoznak.

„Vannak városok, amelyeket már teljesen körülvett a víz. Az emberek arról számolnak be, hogy az otthonaikban 2,5-2,7 méteren áll a víz" – számolt be a katasztrófavédelem szóvivője, Tim Rock.

Az állam 55 megyéjéből 44-ben katasztrófahelyzetet hirdettek, a hadsereg 200 tagját pedig kirendelték a mentési munkálatok segítéséhez.

Az évszázad áradása Nyugat-Virginiában
Az évszázad áradása Nyugat-Virginiában
Reuters

Az Egyesült Államok Országos Meteorológiai Szolgálata azt jelentette, hogy Nyugat-Virginiában egyetlen nap alatt zúdult le a negyedéves csapadékmennyiség. Az esőzések intenzitásának alábbhagyását helyi idő szerint péntekre várták.

A Virginiában tomboló ítéletidő annak a viharrendszernek köszönhető, amely az egész Középnyugaton áthaladt, és tornádókat is generált az elmúlt napokban – írja a Reuters.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.