Az Apple nélkül is feltörheti az FBI a terroristák iPhone-ját

Lemondták a szövetségi hatóságok az Apple keddre tervezett meghallgatását, mert úgy tűnik, hogy egy harmadik fél segítségével sikerül feltörni Syed Farook mobilját. A kormányzatnak április 5-ig kell döntenie, hogy folytatja-e az ügyet.

A meghallgatást eredetileg azért hívták össze, hogy nyomást gyakoroljanak az Apple-re, amely nem hajlandó feltörni a San Bernardino-i merénylők iPhone-ját, annak ellenére sem, hogy a bíróság utasította erre a céget - írja a Guardian.

Syed Farook és felesége 14 embert öltek meg 2015 decemberében, amikor egy céges partin lövöldözni kezdtek. A két támadóval, akikről kiderült, hogy az Iszlám Államnak tettek hűségesküt, menekülés közben végeztek. A két merénylő hátrahagyott telefonjától a láthatóan előre megtervezett akcióról remélnek megtudni további információkat, illetve úgy vélik, elvezethet más terrorista gyanús személyekhez.

A szövetségi nyomozók látszólagos diadala valójában vereség. A hatóságok ugyanis végig ragaszkodtak ahhoz, hogy kizárólag az Apple képes átjutni az iPhone-okba beépített biztonsági rendszeren. A készülék például törli a rajta tárolt adatokat, ha tízszer egymás után rosszul ütik be a jelszót. Egy 2014-es újítás nyomán a zárolt telefonokról nem tölthetőek le adatok a jelszó nélkül, amit kizárólag a tulaj ismer, a cég nem tartja nyilván.

A nyomozóhatóság állítását titkosítással és adatbiztonsággal foglalkozó vezető szakemberek, sőt Edward Snowden is cáfolták, kijelentve, hogy minden valószínűség szerint létezik olyan eljárás, amellyel kinyerhetőek az adatok az összes iPone-felhasználó adatbiztonságának veszélyeztetése nélkül. 

Mint kiderült, az FBI magát hozta ebbe a helyzetbe egy, rögtön a nyomozás kezdetén elkövetett egy hibával. Az ügynökség munkatársai úgy gondolták, hogy ha újraindítják az iCloud szolgáltatást a telefonon, akkor hozzáférnek az adatokhoz. Nem így történt. A New York Times cikkében maga a nyomozóiroda vezetője, James B. Comey Jr. ismeri el, hogy rögtön az első 24 órában hibáztak a készülékkel kapcsolatban.

A mostani fordulatot az hozta, hogy jelentkezett az FBI-nál egy külső szakértő, aki segít feltörni a titkosítást. Ha sikerül neki, akkor alátámasztja, hogy az Apple végig igazat mondott és más is be tud jutni a biztonsági rendszerükbe. Így nem szükséges, hogy ők írjanak egy olyan programot, amit Tim Cook, az Apple vezetője a rákhoz hasonlított.

Az FBI látszólagos győzelme számos újabb kérdést vet fel, többek közt azt, hogy a módszert, amennyiben sikeresnek bizonyul, megosztják-e majd a céggel. Az Apple befoltozza az esetleges biztonsági rést? Csak ezt a készüléket nyitja majd ez az eljárás vagy minden más iPhone-t is? Ha mégsem járnak sikerrel, akkor pedig folytatják a peres eljárást?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.