Az állatkertben kapott kihelyezett tanszéket az állatorvosi egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara az Állatkerti Állat-egészségtani tanszék létrehozásáról, amely olyan kihelyezett szakmai műhelyként fog működni az állatkertben, ahol a hallgatók az egzotikus vadállatok orvoslásával ismerkedhetnek meg.

Az új szervezeti egységről szóló megállapodást szerdán délután írta alá Sótonyi Péter, az Állatorvos-tudományi Kar dékánja és Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

Az új tanszék az állatorvos képzésen belül az egzotikus vadállatokkal kapcsolatos oktatási tevékenység kibővítését és elmélyítését szolgálja majd, mind az elmélet, mind a gyakorlat területén. A hallgatók első kézből ismerkedhetnek majd meg a különféle egzotikus vadállatok sajátosságaival és egészségvédelmével. A kihelyezett tanszéket emellett fontos kutatási műhelynek is szánják, ahol a szakemberek a veszélyeztetett fajok védelmének szolgálatába állítható kutatásokkal foglalkozhatnak.

A két intézmény közötti korábban is több alkalommal került sor együttműködésre: az egyetem történetének egykori rektora, Hutyra Ferenc például már a 19. század végén foglalkozott az Állatkert egyes állatainak orvoslásával. A 20. század első éveiben Rátonyi Zoltán, az Állatkert akkori igazgatója az állatkerti állatokkal kapcsolatos megfigyeléseit megosztotta az érdeklődő egyetemi hallgatókkal is. Az 1920-as években Raitsits Emil, az 1930-as években Abonyi Lajos, az 1950-es és 1960-as években Lépold Jenő és Dózsa István munkássága jelentett fontos kapcsolódási pontot a két intézmény között. A rendszerváltás után pedig csaknem két évtizeden át működött az a program, amelyben mintegy száz leendő állatorvos töltötte az Állatkertben takarmányozástani gyakorlatát.

A kert állatorvosai csaknem egy évtizede vesznek részt rendszeresen a kedvtelésből tartott állatok betegségei tantárgy oktatásában óraadóként, állatkerti állatorvoslás és természetvédelmi állatorvoslás témakörökben. Emellett kezdettől fogva tevékenyen részt vállalnak a hallgatók oktatásában a posztgraduális egzotikus állatgyógyász szak-állatorvos képzés keretében, mind elméleti, mind gyakorlati területen.

Régi hagyománya van annak is, hogy a szakdolgozatuk elkészítéséhez állatkerti témát választó hallgatók a szükséges kutatásokat, megfigyeléseket, vizsgálatokat a városligeti intézményben végzik el az állatkerti állatorvosokkal való konzultáció mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.