Autósüldözés után vesztették nyomát az ATM-tolvajoknak

Az elkövetők kirántották az ATM-et a falból egy autóval. A rendőrök negyven kilométeren át üldözték őket, de elmenekültek.

Mintegy negyven kilométeren át üldözték a rendőrök azt az autót, amellyel a Győrött kedd hajnalban egy falból kitépett bankautomatát szállították a tolvajok. Végül a bűnözők elmenekültek. A mintegy 160-as tempóval száguldó Audi kombi egy, a bűnözők elfogására frissiben felállított ellenőrzőpont mellett is elrobogott; a rablóknak Veszprémvarsánynál vesztették nyomát a rendőrök - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Hajnalban kitépték és elvitték az bevásárlóközpont bejáratánál álló bankautomatát
Győr, 2010. február 23. A győri Tesco munkatársai takarítanak, miután hajnalban kitépték és elvitték az bevásárlóközpont bejáratánál álló bankautomatát. MTI Fotó: Szente Ákos

Az ATM-ben - amelyet éjjel kettőkor téptek ki a Verseny utcában, egy áruház falából ismeretlenek - több millió forint lehetett. Az MTI birtokába jutott fotók alapján az tudható, hogy valaki a bűncselekményről felvételeket készített; az illető ezeket már el is juttatta a rendőrséghez.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.