Autós üldözés az M1-esen - román csalók német autóban

Előállítottak egy román férfit, aki társával az M1-es autópályán kocsikat próbált megállítani, hogy aranynak látszó ékszereket kínáljon pénzért cserébe, majd a helyszínre érkező rendőrök láttán elmenekült - mondta el az MTI érdeklődésére kedden az ORFK szóvivője.

Bényi Mónika közölte: a sztráda 35-ös kilométerénél, a Budapest felé tartó oldalon igyekezett megállítani a férfi autókat német rendszámú gépkocsijához, segítségkérés címen. Egy brit rendszámú autó meg is állt, s a benne ülők adtak is pénzt a férfinak. A szóvivő szerint őket is meghallgatják majd.

A casco és a kötelező díjának csökkentése egyaránt apasztotta a biztosíók árbevételét
Budapest, 2011. augusztus 23. Autómentő szállít el egy autós üldözés során összetört személyautót az M1-es autópálya bevezető szakaszán. A jármű román vezetője a sztráda 35-ös kilométerénél kocsikat próbált megállítani, hogy aranynak látszó ékszereket kínáljon pénzért cserébe, majd a helyszínre érkező rendőrök láttán menekülni kezdett. A menekülő autó előbb koccant egy személyautóval, majd hátulról belerohant egy másik autóba. A vétlen kocsiban ülők közül ketten könnyebben megsérültek, míg a menekülő kocsi utasa, egy nő súlyosan megsérült. A román sofőrt a bicskei rendőrkapitányságra állították elő. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Eközben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra bejelentés érkezett, hogy az autópályán gyanúsan viselkedik egy német rendszámú autó sofőrje. Egy járőrpár a helyszínre sietett, de a sofőr az igazoltatás alól kibújva menekülni kezdett. A rendőrök erősítést kértek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai ekkor áteresztő pontokkal lassítani kezdték a főváros felé tartó forgalmat.

A menekülő autó előbb koccant egy személyautóval, majd hátulról belerohant egy másik autóba. A vétlen kocsiban ülők közül ketten könnyebben megsérültek, míg a menekülő kocsi utasa, egy nő súlyosan megsérült. Őt a budapesti Szent János kórházba szállították. A román sofőrt a bicskei rendőrkapitányságra állították elő. A történteket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.