A TEK kocsijába hajtottak a betörők, elfogták őket

Lakásbetörőket értek tetten a rendőrök kedden Tordason, de az elkövetők két autóval menekülni próbáltak. A Terrorelhárítási Központ (TEK) Tordas külterületén és a közeli Gyúrón feltartóztatta a járműveket, két embert elfogtak, ketten szökésben vannak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Kiss Z. Edward elmondta, hogy a rendőröknek nem sikerült a betörőket megállítaniuk, ezért kérték a TEK segítségét.

A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint az elkövetők két gépkocsival haladtak a 81108-as úton. A menekülők az egyik gépkocsival a TEK álló gépjárművének ütköztek, majd a másik járműbe ülve elhajtottak. Az elkövetők az üldözés során a másik gépkocsival is közlekedési balesetet okoztak Gyúró belterületén. Két férfit a TEK elfogott, társaikat még keresi a rendőrség.

Az MTI helyszínről származó információi, helyi lakosok elmondása szerint a Gyúrón feltartóztatott autóban hárman utaztak, egyiküket a TEK munkatársai lábon lőtték és a helyszínen elfogták. Két társa elmenekült. A másik, korábban feltartóztatott jármű sofőrjét szintén elfogták.

Gyúró több pontján festményeket látni a főút mentén és az árkokban, azokat rendőrök őrzik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.