Augusztus végéig előzetesben marad a pécsi ámokfutó

Meghosszabbította az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Pécsi Városi Bíróság.

Hajdu István, a bíróság elnöke elmondta: G. Ákos előzetes letartóztatása május 28-ig szólt, ezt augusztus 28-ig hosszabbította meg a bíróság. Az indoklás szerint G. Ákos esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének veszélye.

Az igazságügyi elmeszakértői vélemények összevetésével folytatódik ma annak a férfinak a pere, aki a Pécsi Tudományegyetemen lövöldözött, és megölt egy embert
Pécs, 2010. május 26. G. Ákos, az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó 2009 novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja érkezik tárgyalására a Pécsi Városi Bíróságon; a férfi előzetes letartóztatását 2010. augusztus 28-ig meghosszabbították. A gyanú szerint a 23 éves G. Ákos 2009. november 26-án a pécsi egyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egy 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A gyógyszerészhallgató az ellene indult eljárásban még nem tett vallomást. Az elmeorvos szakértő véleménye szerint nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor, de mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A gyanú szerint a 23 éves G. Ákos 2009. november 26-án a pécsi egyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egy 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A gyógyszerészhallgató az ellene indult eljárásban még nem tett vallomást.

Az elmeorvos szakértő véleménye szerint nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor, de mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a kiszabható büntetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.