Átadták a felújított Székelyderzsi református templomot

Vasárnap átadták a felújított székelyderzsi református templomot. A remények szerint a vályogtemplom lesz a Hargita megyei falu új idegenforgalmi látványossága.

Kányádi Sándor és Bodor Pál jelenlétében avatták fel a székelyderzsi újjáépített református templomot múlt vasárnap. 

A LIFE Gyermekmentő Szolgálat hátrányos helyzetű fiatalokból álló önkéntes brigádja szakértők közreműködésével a nyáron újította fel az imaházat, amelyet a hívők pénzéből 1880-ban Bodor Pál tiszteletes ( Bodor Pál őse) építetett.

A Hargita megyében, Székelyudvarhelytől 21 km-re található falu nevezetessége eddig az unitárius erődtemplom volt, amely az ezredforduló óta a világörökség része. A falu református temploma aaz elmúlt 80 évben nyitva állt, 21 éve nem tartottak benne istentiszteletet. A természet kikezdte, de senki soha nem sértette.

Mára hivatalosan egyetlen református híve van a falunak, de Csifó Dénes – a szomszédos Kányád lelkésze- reményei szerint, „újra átimádkozott hellyé válik” majd a helyi Istenháza.

Kányádi Sándor, a templomavatáson azt mondta: „A jószándékú emberek, akik szakértelmének, és két kezük munkájának köszönhetjük, hogy most ezelőtt a gyönyörű templom előtt állhatunk, bizonyították, hogy van még összetartás és szereretet.“

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Templom felújítás
Templom felújítás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.