Aszúesszenciát loptak Mádon, tízmilliós a kár

Több tízmilliós kárt okoztak egy neves mádi borásznak azok a tolvajok, akik nyolcszáz liter natúr aszúesszenciát loptak el a feldolgozóból. Korábban egy szlovák páros egy másik mádi pincéből kétszáz palack aszúesszenciát próbált elvinni – őket tetten érték a rendőrök.

Nyolszáz liter natúr aszúesszenciát loptak el ismeretlen tolvajok egy neves mádi borász pincészetéből. A kár tetemes. A tolvajok vélhetően tisztában voltak azzal, hogy mit keresnek, és hová kell betörniük – mondta el tudósítónknak a károsult borász, aki magas jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben.

Az esszencia a szemenként leszüretelt aszúszőlő saját súlyától kicsepegett, legértékesebb része. Általában kétféleképp hasznosíthatják a magas cukortartalmú, folyékony aranyként is nevezett nedűt: többéves érlelés után exkluzív kiszerelésben hozzák forgalomba, illetve alacsonyabb cukortartalmú aszúkat "javítanak fel" vele, elérve a háromputtonyosból akár az ötputtonyos fokozatot is. A borász úgy véli, a „forró anyagot” a tettesek a tokaji borvidéken szeretnék értékesíteni, akár jóval az értékén alul, s az is elképzelhető, hogy konkrét megbízásra tulajdonították el a tizenhat darab, egyenként ötvennégy literes, teli üvegballont a feldolgozóból.

Nem ez volt az egyetlen nagy értékű lopás az elmúlt napokban Tokaj-Hegyalján. Több mint 200 üveg tokaji aszú esszenciát akartak elvinni azok a tolvajok, akiket vasárnap éjjel tetten értek a rendőrök. Lakossági bejelentés alapján fogták el a Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei azt a férfit és nőt, akik betörtek egy mádi borospincébe. A nyomozás adatai szerint 2013. december 1-jén 22 óra előtt a gyanúsítottak feltörték a pincét, majd 6 millió forintot meghaladó értékben 209 üveg tokaji aszú esszenciát pakoltak be táskáikba. A szlovák állampolgárságú, 45 éves K. M.-et és a 33 éves Z. M.-et a rendőrök elfogták és előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.