Árvíz: homokzsákokat osztanak Dunakeszin

Homokzsákokat oszt a dunakeszi önkormányzat az árvízi szempontból legkritikusabb helyen, a Duna-soron lakóknak, miután a folyó elöntötte a Rév utca végét - közölte a város polgármestere pénteken.

Kecskeméthy Géza elmondta, hogy az elöntéssel fenyegetett ingatlanok tulajdonosainak egyelőre 200-200 homokzsákot ad az önkormányzat, amelyeket a korábban megszokott gyakorlatnak megfelelően ki-ki maga rak le, ám szükség esetén az önkormányzat küld segítséget.

A pillanatnyilag 700 centiméteres vízállás az előrejelzések szerint szerdáig 815 centiméteresre nőhet, de olyan gyorsan árad a folyó, hogy nehéz előre jósolni - tette hozzá a polgármester. Mint mondta, a Duna-sor legmélyebben fekvő, Rév utcai szakaszát már elöntötte a víz, így leállították a kompot és kérték a környék hajóforgalmának szüneteltetését is. A Béke utcai lakótelep térségében lévő temető alatti telkek tulajdonosait is figyelmeztették a veszélyre, de ezen a részen még nincs komoly gond.

Amennyiben a Duna vízszintje 840 centiméter fölé emelkedne, veszélybe kerülne a városon áthaladó 2-es út, illetve a fővárosból bevezető szakaszon sorakozó több nagyáruház és az ipari park is, ám egyelőre ettől nem kell tartani. Az önkormányzat minden eshetőségre, így a kiköltöztetésekre is felkészült, ez esetben a rászorulókat helyi és gödi szállodákban, panziókban helyeznék el - közölte Kecskeméthy Géza.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.