Arkan helyettese cáfolja, hogy a csepeli gyilkos soraikban szolgált volna

Az Alo! című belgrádi bulvárlap internetes kiadása a csepeli sorozatgyilkosságról megjelent budapesti sajtóhíreket ismertetve részletesen beszámolt azokról a meg nem erősített értesülésekről, amelyek az elkövető származására és személyére vonatkoznak.

A belgrádi újság budapesti sajtóinformációkra hivatkozva azt írta, hogy a csepeli gyilkosságok fő gyanúsítottja, bizonyos V. László, "vajdasági származású", és elfogásakor "macedón útlevéllel rendelkezett", továbbá hogy az "Arkan vezette félkatonai Tigrisek soraiban harcolt" és egyes "volt jugoszláv tagköztársaságok területén elkövetett háborús bűncselekményekért Szerbia is keresi".

Az Alo! című belgrádi újság cikkében ugyanakkor közli az Arkan vezette egykori Tigrisek volt parancsnokhelyettesének, Borislav Pelevicnek a nyilatkozatát: "Ezek aljas rágalmak" - mondta Pelevic az Alo!-nak. "Arkan helyetteseként ezeknek a fiúknak mindegyikét a mai napig ismerem, és felelősen kijelenthetem, hogy a gárdában semmilyen László nem volt" - nyilatkozta az egykori szerb szabadcsapatok helyettes vezetője, majd hozzátette: a gárdának "egyetlen egy tagja volt, aki félig magyar, félig szerb volt, és ma is él és egészséges. És volt egy ruszin származású is, aki sajnos elesett. A többiek mind szerbek voltak".

Eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben. A múlt héten kitudódott gyilkosságsorozattal kapcsolatosan őrizetben van a bűnbanda feltételezett vezetője is, állampolgárságáról azonban az utóbbi napokban ellentmondó információk terjedtek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.