Aranyosapátin rendőrökre támadtak
Hivatalos személy ellen, csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást két aranyosapáti férfi és két nő ellen a rendőrség – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elmondta: szolgálatban lévő rendőrökhöz ment oda Aranyosapátiban péntek este egy férfi, s elmondta, hogy előzőleg egy közlekedési konfliktus miatt több személlyel került szóváltásba.
A vitát az váltotta ki, hogy az autós szólt nekik, ne az úton, hanem a járdán menjenek gyalogosan. Ezután egyikük kést szorított az autós nyakához, majd kocsiját is megrugdosták. A férfi nem sérült meg. Az általa adott személyleírás alapján a rendőrök nem sokkal ezután még az utcán igazoltatta a feltételezett elkövetőket.
Egyikük ellenszegült az intézkedő rendőröknek, ezért vele szemben testi kényszert alkalmaztak. A vele lévő két nő és a két másik férfi megpróbálta meggátolni az előállítást, ezért körbeállták rokonukat, majd a rendőröket karjuknál, ruhájuknál rángatták.
A helyszínre hívott erősítés segítségével végül a rendőrök mind az öt személyt előállították. Két nő és két férfi ellen hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeztek eljárást, a csoportos garázdaságot pedig a rendőrség vizsgálja. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Az eset során a rendőrök és a megbilincselt személyek könnyű sérüléseket szenvedtek.