Áramütést szenvedett egy daruskocsi vezetője

Áramütés következtében súlyosan megsérült egy daruskocsi vezetője szerda reggel Kecskeméten. A balesetet feltehetően egy szigeteletlen vezeték miatt keletkezett elektromos ív okozta.

Krix Orsolya, a megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese elmondta: a daruskocsit vezető férfi Kecskemét belterületén, egy vállalkozás telephelyén dolgozott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között áramütést szenvedett.

A dolgozót, aki a balesetben az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték. A járművet az esethez riasztott helyi tűzoltók áramtalanították - tette hozzá, jelezve, az eset körülményeit a szakhatóságok vizsgálják. Borics Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Felügyelőségének elmondta: a szakhatóság jelenleg is tartó helyszíni vizsgálatának elsődleges megállapításai arra utalnak, hogy feltehetően egy nagyfeszültségű, 20 kilovoltos, szigeteletlen, szabad elektromos vezeték okozta a dolgozó sérülését.

Ismeretlen okból egy úgynevezett villamos ív keletkezett, a közelben álló járművön keresztülfutva ez idézte elő az áramütést - tette hozzá az igazgató, jelezve, hogy tart az eset részleteinek felderítése, a szemtanúk meghallgatása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.