Százhúsz településen nincs áram

A kedd este kezdődött havazás után csaknem 24 órával sincs még áram Nyugat-Dunántúl több mint 120 településén - tájékoztatott szerda este az áramszolgáltatótól kapott adatok alapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az áramkimaradás legsúlyosabban Zala megyét érinti, ahol este 58 településen nem volt villany, de számos Vas és Veszprém megyei településen is hasonló gondokkal szembesültek. Több helyen víz sincs, mert az áramhiány miatt nem működnek a szivattyúk, a központi fűtéssel ellátott házakban pedig szintén emiatt nem tudnak fűteni.

Az MTI információi szerint szerda este még mindig mintegy 20 ezer háztartást érint a 24 órával korábban kezdődött hálózati probléma, ami miatt körülbelül 10 ezer házban szünetel a vízszolgáltatás is. Számos helyen nem is várható, hogy az éjszaka folyamán helyre tudják állítani a villanyvezetékeket, mert csak speciális lánctalpas járművekkel tudják megközelíteni a távvezetékek összeomlott, kidőlt oszlopait.

Az áramszolgáltató E.ON a nap folyamán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy más területekről történő munkaerő-átcsoportosítással, valamint alvállalkozók bevonásával nagy erőkkel folyik a hibaelhárítás. A társaság közleménye szerint a vezetékekre tapadó hó miatt több esetben elszakadtak a légvezetékek, de gyakori az is, hogy a hó súlya miatt kidőlt fák tettek kárt a hálózatban.

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: a megye területén, Gersekarát község határában 60 villanyoszlop összeroppant. "A Vas Megyei Védelmi Bizottság, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honvédség segítségét, a miniszter engedélyét kérte a kialakult helyzet miatt" - közölte.

Az E.ON tájékoztatása szerint az üzemzavar Szombathely, Ikervár, Celldömölk, Sümeg, Zalaegerszeg, Lenti, Szentgotthárd, Körmend térségében, valamint a Nagykanizsa környékén található középfeszültségű hálózaton, így Nagykanizsán kívül Söjtör, Bucsuszentlászló, Bak, Bánokszentgyörgy, Letenye, Bázakerettye, Hahót, Pacsa, Nagyrada, Marcali térségében lépett fel, ez utóbbi körzetben a kisfeszültségű hálózaton is hibákat okozva.

A tűzoltók műszaki mentő gépkocsiján lévő aggregátorral a vízkutak szivattyúit több településen működésbe hozták, hogy a hálózatba kerüljön ismét víz. Az éjszaka során folyamatosan járják az érintett településeket, hogy másutt is vizet tudjanak szivattyúzni a vezetékekbe.

Manninger Jenő, a zalai megyegyűlés elnöke az MTI-nek elmondta: csütörtök délelőttre összehívták a megyei védelmi bizottságot, ahol az áramszolgáltatótól is tájékoztatást várnak a történtekről és a helyzet kezeléséről.

A Vas megyei Őriszentpéter, Pankasz, Telekes, Győrvár és Apátistvánfalva iskolája, valamint Oszkón az óvoda zárva van mindaddig, amíg az áramszolgáltatás helyre nem áll. A fűtés hiánya miatt az oszkói idősek otthonából az ott élőket áttelepítették a Vas Megyei Idősek Otthona intézményébe, Vasvárra.

A Zala megyei Egerváron az iskolában és az óvodában szerdán csak ügyeletet tartottak, mert mindössze 16-17 fok volt a termekben. A katasztrófavédelemtől kértek segítséget Gellénházáról, ahol az idősek otthonában melegedőt alakítottak ki a falu lakói számára, erről a rendőrség hangosbemondón tájékoztatta a lakosságot.

Kamiont mentenek a 86-os úton Zalalövő és Lenti között
Kamiont mentenek a 86-os úton Zalalövő és Lenti között
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.