Áradnak a folyók a Közép-Tisza vidékén

Az elmúlt napok csapadékos időjárásának következtében az idén már negyedszer kellett megkezdenie az ár- és belvíz elleni védekezést a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak.

Lovas Attila védelemvezető közölte, hogy elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Jászberény és Újszász között a Zagyva mindkét partján. A védekezés 100 kilométer hosszú védtöltést érint, a munkában az elmúlt 24 órában 100 ember vett részt. A Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén a következő három nap során jelentős, területi átlagban 50 milliméternyi csapadék várható. Ez a Zagyva főágán a harmadfokú árvízvédelmi szintet (500 centiméter) lényegesen meghaladó árhullámot eredményezhet.

A Tisza középső szakaszán a Sajón és a Hernádon kialakult árhullám hatására kismértékű, néhány centiméteres áradás észlelhető. A Kötikövizig állományából 71 ember készenlétben van, ők szükség esetén pár órán belül a védekezés helyszínére vezényelhetők.

A változékony, csapadékos időjárás következtében öt belvízvédelmi szakasz közül a jászberényin, a jászkisérin és a kisújszállásin másodfokú, a kiskörein és a cibakházin elsőfokú a készültség. A beérkezett jelentések alapján az igazgatóság területén 7800 hektárt borít belvíz, az elöntött területből a vetés 3000 hektárt tesz ki.

A belvízvédelmi szakaszokon az elmúlt 24 órában 9 stabil szivattyútelep 386 ezer, míg egy szállítható szivattyú 40 ezer köbméter vizet emelt át a folyókba. A belvízi elöntések miatt Fegyverneken és Jászalsószentgyörgyön elsőfokú, Alattyánon másodfokú készültségben védekeznek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.