Áradások: kétezernél is több kitelepített

Eddig mintegy 2300 embert kellett kitelepíteni az országban az áradások miatt - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.

A legtöbb embert, mintegy kétezret, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kellett kitelepíteni.

A védekezésben országosan mintegy 12 ezren vesznek részt, közülük tízezren Borsodban dolgoznak. A védekezők egyharmadát a lakosok teszik ki, kétharmada pedig valamilyen szervezethez (rendőrség, tűzoltóság, katonaság) tartozik vagy önkéntes.

2010.06.04.Edelény, lakosok egy munakgépen közlekednek,mivel a megáradt folyó járhatatlanná tette a várost

A szakemberek felkészültek újabb több ezer ember esetleges kitelepítésére, ugyanis például Borsodban a mellékfolyókon lehetnek még árhullámok az elkövetkező órákban - mondta Dobson Tibor.

Jelenleg az áradások által a leginkább érintett Borsod megyében 131 olyan település van, ahol védekezési munkálatok folynak. Ezek közül 46 településen komolyabb a készültség, 15 település pedig közvetlen veszélyben van.

Jelentősebb áradások vannak még Nógrád megyében, főként Pásztó és a hasznosi víztározó környékén, valamint az Ipoly térségében. Győr-Moson-Sopron megyében Bőnyben és térségében kell védekezni, s Baranya megye több települése is érintett - mondta Dobson Tibor.

Ezen túlmenően Pest megyében és Bács-Kiskun megyében folyik védekezés, de az nem olyan mértékű, mint Borsodban. Azokról a területekről, ahol alacsonyabb fokú a készültség, erőket csoportosítanak át például Borsodba.
A Duna mentén is - főként a Duna-kanyarban - megkezdődtek a védekezési munkálatok. A szakemberek azt kérik, hogy a folyó mellett lévő üdülőkből, sportlétesítményekből a tulajdonosok vigyék el az értékeket, mert a víz szintje emelkedni fog - közölte a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.