Anya és lánya együtt verte a tanárt

A 18 éves lány és 38 éves anyja azért verte meg a napközis tanárt, mert az állítólag koszosnak nevezte az asszony másik gyerekét, és nem engedte fellépni a farsangon. A mándoki művelődési házban támadtak a pedagógusra, megrángatták a haját, ütötték, rugdosták.

Tanárnőt bántalmazott egy 38 éves asszony és 18 éves lánya Mándokon, a pedagógus könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Anya és lánya azért indult a mándoki művelődési házhoz, mert a kisebbik gyermekre a tanítónő állítólag koszosnak nevezte, és nem engedte, hogy fellépjen a farsangi műsorban. Fülöp Gergely százados szerint a két nő a művelődési házban támadt rá a tanárnőre, aki éppen a diákokkal készült a farsangi műsorra. A pedagógust hajánál fogva rángatták, majd ütötték és rugdosták. A 26 éves, helyettesítő tanítónő könnyebben sérült.

A Független Hírügynökség szerint korábban felmerült olyan információ is, hogy a tanítónő a lány tetvességére is felhívta a figyelmet, ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a rendőrség, mert a vallomásokból nem derül ki egyértelműen. A tanítónő saját bevallása szerint csak azt mondta, hogy a kislány fogja össze a haját.

Az ügyben a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanújával indított eljárást; ezért a bűncselekményért három évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.