Anya és fia vert meg egy 11 éves gyereket

Az egymással rokon  fiúk vendégségben voltak, amikor egymásnak estek. Csúnya verekedés lett belőle, ráadásul az idősebb fiú anyja is beszállt.

A rendőrség honlapján azt írja: a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság eljárást indított egy fiatalkorú fiú és 42 éves anyja ellen, mert bántalmaztak egy védekezésre és akaratnyilvánításra képtelen személyt.

A 11 és 15 éves fiúk október 30-án a kora esti órákban vendégségben voltak Alibánfán, amikor összevesztek, majd összeverekedtek. Az idősebb fiú a nyakánál fogva lerántotta a fiatalabbat, és meg is rugdosta. A verekedést a házigazda szakította félbe, de a fiúk az utcán folytatták: botokkal és kövekkel dobálták egymást.

Ezután mindannyian hazaindultak, azonban a 15 éves fiú, a testvére, és édesanyjuk a 11 éves gyermek után indult. Amikor utolérték a nő megpofozta a kisfiút, majd távoztak.

A nyomozás során kiderült, hogy a két gyermek rokoni kapcsolatban áll, azonban a családok évek óta rossz viszonyban vannak.

A 11 éves fiú családja – aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett – a gyermek sérelmére elkövetett testi sértés miatt magánindítvánnyal élt a támadók ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.