Amy Winehouse: mégsem túladagolás végzett vele?

A toxikológiai vizsgálat eredményei azt bizonyítják, hogy nem volt semmilyen "illegális anyag" Amy Winehouse szervezetében a halála idején - jelentette be az énekesnő családja kedden.

Mint közölték, a tesztek azt mutatták, hogy ugyan volt alkohol az énekesnő vérében, de nem lehet megmondani, hogy az mekkora szerepet játszott a halálában.

Amy Winehouse családja köszönetet mondott a rendőrségnek, és hozzátették: várják a vizsgálat végeleges eredményét, amely október 26-ra lesz meg. A 27 éves énekesnőt július 23-án találták holtan londoni otthonában. Amy Winehouse korábban köztudottan alkohol- és kábítószer-problémákkal küzdött.

Apja szerint Amy Winehouse boldog volt utolsó napjaiban
Amy Winehouse, amikor éppen nem a drogba és az italba, hanem a mikrofonba kapaszkodik

Az énekesnő apja, Mitch Winehouse gyermekeket segítő alapítványt akar létrehozni a lánya nevében, de egyelőre nem tudni, hogy erre mikor kerül sor, mivel az Amy Winehouse Alapítvány nevet már valaki bejegyeztette. Mitch Winehouse a temetésen azt mondta a megjelent családtagoknak és barátoknak, hogy az énekesnő "évek óta" nem volt olyan boldog, mint a halála előtti napokban. A szertartást július 26-án tartották Észak-Londonban.

Amy Winehouse 2003-ban megjelent Frank című albumával vált ismertté, de világhírnévre második, 2006-ban kiadott Back to Black című lemezével tett szert, amelyért öt Grammy-díjat is kapott az Egyesült Államokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.