Amikor a tablet írja a mesét

Olykor a gyerekek jobban értenek szüleik okostelefonjához és tabletjéhez, mint a felnőttek. A MOME TechLab új, interaktív mesekönyvei ezeknek a gyerekeknek szólnak.

A MOME Formatervezési Díjjal elismert horizontális laborja azzal a céllal készít el egy-egy interaktív gyerekkönyvet, hogy módszeresen feltérképezze, milyen lehetőségeket nyújt a tablet, az okostelefon, mint új, interaktív médium a hagyományos, illusztrált könyv meghaladására. Miközben az igényes irodalmi szöveg főszerepe megmarad, kérdés, hogy az életre kelthető képek, játékok miként gazdagíthatják a narratívát, milyen hatással vannak az olvasás technikájára és élményére.

A csapat tavaly rukkolt elő A kiskakas gyémánt félkrajcárja című applikációval, mely kivívta a szakma elismerését. Az alkalmazása lényege, hogy a mese olvasása/ hallgatása közben mindenféle izgést-mozgást lehet produkálni a szereplőkkel az érintképernyő segítségével. Raádásul nem csak magyar, de angol nyelven is le lehet tölteni, a jól ismert mese pedig csekély angoltudás mellett is élvezhető, ráadásul segítségével könnyen és szórakoztató módon lehet szavakat tanulni például.

Idén egy kicsit összetettebb, nem lineáris történettel rukkoltak elő a kreatív szakemberek. A Szörnyek Háza című mese Rendet Lenke lakásában kezdődik, ahol rejtélyes módon valahogy mindig nagy a rumli: Szivi, Katti és Habver, a három virgonc szörny ront-bont minden pillanatban. A gyerekeknek az érintőképernyő segítségével őket kell elkapniuk és otthonukba irányítaniuk.

Nyulász Péter versben elbeszélt történetét az olvasó folytathatja és elágazásokkal, többféle módon juthat el a csattanóig. A mese atmoszféráját kézzel rajzolt, részletgazdag grafika, zenei és egyéb hanghatások teremtik meg. Az applikáció ötvözi a hagyományos mesemondást a számítógépes ügyességi és logikai játékokkal. Egyszerre ismerteti meg a gyerekeket egy irodalmi szöveggel és fejleszti különböző készségeiket. A cselekmény részét képező játékok amellett, hogy segítik a gyerekek reflexeinek, memóriájának vagy éppen színismeretének fejlődését, indirekt módon környezettudatosságra nevelnek. Az alkalmazás képi világát Szepesi Szűcs Barbara, a MOME-n végzett illusztrátor teremtette meg, a mesét a készítők 5-8 éves gyerekeknek ajánlják, de tapasztalatból tudjuk, hogy egy négy éves is könnyedén elboldogul vele.

Az applikációk ingyenesen letölthetőek a Google Play-ről és az App Store-ból is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.