Amikor a skótduda és a tárogató összeszólalkozik

Különleges zenei élmény készülődik Zuglóban: az első magyar skótdudás egy neves tárogatóművésszel közös zenei klubot indít. A hangos zenei élmény mellett étel és ital is jut majd a vendégeknek.

Sajátos zenei élményben lesz része annak, aki ellátogat a Magyar-Kelta Zeneklub első összejövetelére. Kevés olyan hangszer van ugyanis, amely egy nép szabadságharcaihoz kötődik, amelynek használatáért a történelem során olykor halál járt és amely önmagában a megtestesült tradíció. A skótduda és a magyar tárogató mindenképpen ilyen.

Kéri György első magyar skótdudás és Matus Mihály tárogatóművész különös találkozására kerül sor 2012. január 20-án, pénteken, a zuglói Matus rendezvénytermében (Fogarasi út), amelyhez csatalkozik Szabó László citeraművész is. A szervezők úgy gondolják, hogy a zenei párhuzam mellett feltétlenül meg kell emlékezniük a januárban született skót költőóriásról Robert Burnsről is (az ő születésnapja Skót Nemzeti Ünnep), miként a Szilveszterkor született Petőfi Sándorról is.

Terveik szerint a Magyar—Kelta Zeneklub havonta ismétlődő összejövetellé formálódhat majd, időnként meghívott előadóművészekkel. "Ez egy tényleges klubszerű összejövetel, amolyan 'Ceilidh' lesz majd, ahol a zene, az adomázás és persze az evés-ivás jut leginkább eszünkbe" - mondta Kéri György, majd mosolyogva hozzátette: arra minden látogató készüljön fel, hogy a skótduda "olykor nagyon hangos tud ám lenni."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.