Alsórendű utak újulnak meg Nyugat-Dunántúlon

Három alsórendű útszakaszt újítanak fel a Nyugat-dunántúli Régióban, összesen 1,3 milliárd forintos költséggel.

A Regionális Operatív Program (ROP) keretében, uniós források felhasználásával újulhat meg a Vashosszúfalu-Káld, a Zalabér-Kám, valamint a Kapuvár-Beled-Celldömölk közötti útszakasz - közölte  a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. kommunikációs csoportja.

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan csaknem 945 kilométernyi négy és öt számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben. Ebből a Nyugat-dunántúli régióban a 2009-2010 program keretében 13,5 kilométernyi, a 2011-2013 program keretében közel 33,7 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból.

Az útszakaszokon a kivitelező megerősíti és felújítja a burkolatot, kijavítja a pályahibákat és ahol indokolt, a burkolatot is kiszélesítik  A beruházás keretén belül a Zalabér-Kám összekötő úton felújítják autóbusz megállót is - írták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.