Álrendőröket ítélt el a Debreceni Törvényszék

Jogerősen 6 év 10 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést szabott ki kedden jogerősen a Debreceni Törvényszék arra a két vádlottra, akik 2011-ben magukat rendőrnek kiadva "foglaltak le" egy debreceni nőtől több mint egymillió forint értékű ékszert - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea tájékoztatása szerint a bíróság helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság által idén februárban az elsőrendű vádlottra kiszabott 6 év 10 hónap börtönbüntetést, míg a másodrendű vádlottét egy évvel, 2 év 10 hónapra enyhítette. Utóbbi büntetésének a felét végrehajtásában három évre felfüggesztették. A férfit és a nőt hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolásban találták bűnösnek.

Az elsőrendű vádlott 2011 őszén határozta el, hogy a másodrendű vádlottal magukat rendőrnek kiadva, hivatalos eljárást színlelve ékszereket visznek magukkal egy nő otthonából. Az elsőrendű vádlott férfi az interneten szerezte be a rendőrségi igazolványtartót és jelvényt, illetve szerkesztett egy hamis lefoglalásijegyzőkönyv-mintát is.

2011 novemberében jelentek meg sértett lakásán. A nő kérdésére közölték, hogy a rendőrségtől jöttek, mire a nő ajtót nyitott nekik. A férfi közölte a sértettel, hogy egy uzsorabűncselekmény bűntettének gyanúja miatt házkutatást tartanak.     A vádlottak a sértettet és annak a lakásban tartózkodó két másik ismerősét "igazoltatták", adataikat "ellenőrizték", majd a férfi közölte a sértettel, hogy a lakásban és a sértetten lévő ékszereket lefoglalja. A nőt még azzal is megfenyegette, ha nem tesz eleget a kérésének, úgy 72 órára bezáratja.

Az ékszereket "jegyzőkönyvezték", majd távoztak. A zsákmányt egy másik városban összesen 440 ezer forintért adták el, a pénzt pedig elfelezték.

A Debreceni Törvényszék szerint a Debreceni Járásbíróság tényállása megalapozott volt. Az elsőfokú bíróság februári indoklásában kiemelte, hogy a vádlottak nagy precizitással, tökéletesen játszották el a hivatalos szerepet, betartották a hivatalos formalitást, és kihasználták a sértett rendőri intézkedéstől, szankciótól való félelmét. A sértett a fenyegetés és a színjáték hatására ment bele az ékszerek átadásába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.