Állati garázdaság Zánkán: mindent összetört az őz

Egy megzavarodott őz dúlta fel a hétvégén a zánkai ifjúsági tábor főépületét: az eltévedt állat üvegajtókat tört össze, számítógépeket döntött föl, majd levetette magát az erkélyről. A megsérült őznek végül sikerült elmenekülnie, a létesítmény az illetékes vadásztársaságnál kezdeményezheti a kára megtérítését.

Lehangoló látvány fogadta a rendőröket a hétvégén a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum főépületében: egy ismeretlen garázda betörte az üvegezett folyosóajtó, valamint az informatikai terem egy-egy üvegtábláját, ez utóbbi helyiségben pedig feldöntötte a számítógépeket és azok tartozékait - adta hírül a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az erőszakos behatolás eredményeként a támadó is megsérült, a padlón mindenütt véres szilánkok hevertek. A működésbe lépő riasztó szerencsére véget vetett a további rongálásnak, jelzésére a helyszínre érkeztek az intézmény dolgozói. Egyikük kinyitotta az addig zárt erkélyajtót, amivel esélyt adott a tettesnek a menekülésre. A garázda átvetette magát az erkélykorláton, majd négyméteres magasságból az alant elterülő virágágyásba csapódott. Ekkor úgy tűnt, az esés következtében komolyabb sérülést szenvedett, mert egy ideig egyáltalán nem mozdult, de mielőtt még körbekeríthették volna, váratlanul felugrott, és nyugati irányba elfutott.

A helyszínre érkező balatonfüredi rendőrök kikérdezték a szemtanúkat, majd a nélkül távoztak, hogy megkezdték volna a menekülő „tettes” üldözését. A meghallgatott tanúk ugyanis egybehangzóan azt állították, hogy egy odatévedt és megzavarodott őz dúlta végig az épületet. Nyomozás így nem indult az ügyben, a létesítményt működtető cég a vadkárról a helyi vadásztársaságnál tehet bejelentést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.