Abádszalóki támadás: a rendőrség szerint kizárt a rasszista indítékot

Kizártnak tartja a rendőrség, hogy rasszista indítékból támadt volna egy 46 éves férfi szerda hajnalban az abádszalóki házaspárra; az ügyben eljárás nemcsak a támadó, hanem a sértettek ellen is indult az elkövetővel szembeni aránytalan fellépés miatt - tájékoztatott a rendőrség.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elkövető borotvával támadt az alvó 28 éves férfira és 27 éves feleségére, akikkel egy szobában tartózkodott kisgyermekük is. Az elkövetőnél fegyver nem volt, viszont magánál tartott egy forgótáras pisztoly-formájú öngyújtót.

Rendőr biztosítja a Szivárvány utca lezárt szakaszát Abádszalókon a támadás délelőttjén
Rendőr biztosítja a Szivárvány utca lezárt szakaszát Abádszalókon a támadás délelőttjén

A dulakodásra felébredt a család többi tagja, akik lefogták és a helyszínen visszatartották a támadót. Mentőt hívtak, akik a helyszínre érkezve értesítették a rendőrséget. A rendőrök pár percen belül a helyszínre érkeztek, és megkezdték az intézkedést. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya helyszíni szemlét foganatosított, ennek során lefoglalták a 46 éves férfinál lévő és a megtámadottak által a védekezéskor használt különféle eszközöket - írták.

A helyszínről kórházba szállították az elkövetőt, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A házaspárt is kórházba vitték, de ellátásuk után távozhattak. Sérülésük könnyű, 8 napon belül gyógyuló.  Az elkövető sem kormányőr, sem rendvédelmi dolgozó nem volt - szögezte le a rendőrségi tájékoztató, cáfolva korábbi híreket.

A közlemény szerint a rendelkezésre álló adatok nem támasztják alá a romákat korábban ért támadások és a jelenlegi ügy összefüggését. A bűncselekmény indokát tekintve a rasszista motiváció az adatok szerint kizárható. Alaposan feltételezhető viszont, hogy egy korábbi betöréses lopással kapcsolatos elszámolás lehetett a támadó indítéka. Az elkövető azt vélelmezte, hogy a mostani sértett betörést követett el. Erre vonatkozó információi a rendőrségnek nincsenek.

A 46 éves abádszalóki férfi ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon, amelynek büntetési tétele 5-15 évig terjedő szabadságvesztés. Ugyanakkor a jogos védelmi helyzetet indokolatlanul túllépő sértettekkel szemben is büntetőeljárás indult az ügy pontos körülményeinek tisztázása érdekében. Valamennyien szabadlábon védekezhetnek.

A megelőzés és a köznyugalom érdekében Abádszalókon megerősítették a járőrszolgálatot a következő napokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.