A vörös mókusok vesztésre állnak

Skóciában fordulatot vett a nagy mókushonvédő háború: három évre szóló, 2,16 millió dolláros (400 millió forintos) programot hirdettek az agresszív amerikai szürke mókusok visszaszorítására - olvasható a USA Today című amerikai lapban.

Észak-Angliában és Skóciában élethalál harc folyik a tengerentúlról érkezett betolakodók ellen; a britek egyre  kétségbeesettebben igyekeznek megállítani az amerikai szürkék  invázióját, amely kipusztulással fenyegeti az őshonos mókusokat.

A helyzet annyira kétségbeejtő, hogy a brit kormány, valamint  több állatvédő csoport vadászok és tudósok segítségét kérte, és  kiterjedt kampánnyal harcol, de egyelőre sikertelenül. A szürke  veszély miatt menedékhelyeket alakítottak ki a vörös mókusoknak,  ahol önkéntesek kémlelik folyamatosan az ellenséget.

"Cselekednünk kell (...) a vörös mókusok veszélyeztetett  helyzetbe kerültek, kevés időnk maradt, hogy megmentsük őket a  kipusztulástól" - mondta Michael Russell skót környezetvédelmi  miniszter, amikor a napokban meghirdette a 2,16 millió dolláros  programot a szürke rágcsálók megfékezésére.

A vörös mókusok 10-15 év alatt el fognak tűnni, ha semmit sem  teszünk - figyelmeztett Rachel Walton, a Mentsétek Meg Mókusainkat  vezetője, ez egyike az amerikai szürke mókusok ellen esküdt harcot  folytató mintegy 50 állatvédő csoportnak. Küzdelmüket Károly herceg  is támogatja. "Nagyon agresszívnak kell lennünk, hogy megvédjük  őket, nem sok időnk maradt" - mondta Walton.

Az amerikai szürke mókusok a viktoriánus korban, egészen  pontosan 1876-ban kerültek Nagy-Britanniába, akkor úgy gondolták,  hogy aranyos új lakója lesz a brit erdőségeknek. Tévedtek. Nem lett  aranyos. Az őshonos vörösöknél csaknem kétszer nagyobb testű szürkék  erősebbnek és rátermettebbnek bizonyultak az élelemért és élettérért  folytatott küzdelemben.

Az amerikai mókusok az éretlen magokat és gyümölcsöket is  elfogyasztják, a vörösök szervezete ezzel szemben csak az érett  magokat és bogyókat tudja megemészteni. Ennél sokkal kellemetlenebb,  hogy a tengerentúli szürke állatkák olyan mókushimlőt vittek Nagy-  Britanniába, amely az ott élő vörös populáció számára halálos. A  betegség Anglia déli és középső részén már jószerivel kiirtotta az  őshonos mókusokat, amelyeket most már Skóciában, illetve a vele  határos három angliai megyében is eltűnés fenyeget.

Az állatvédők adatai szerint Nagy-Britanniában mindössze 120  ezer vörös mókus maradt, ezeknek 75 százaléka Skóciában él, ám az invázió mellett betegség is tizedeli a vörös mókusokat. A szürke  mókusok száma viszont 2,5-5 millióra tehető. A tudósok dolgoznak egy  vakcinán, amellyel a vörös mókusok immunissá tehetők a himlő ellen,  de állatvédők szerint a megoldás még évekre van, és már túl késő  lehet. A szürke mókusok elleni fogamzásgátló szerek kifejlesztésével  is kísérleteznek, de az állatvédők szerint ez azért nem lehet igazán  hatásos, mert a vörösök is elfogyaszthatják a természetbe  kihelyezett csalikat.

A vörös mókusok menedékhelyein vadászok irtják a behatoló  agresszív szürke mókusokat. Simon Spiller, a devoni Otterton Mill  étterem tulajdonosa úgy próbálja felhívni a figyelmet a vörös  mókusok végtelenül nehéz helyzetére, hogy szürke mókusokból készült  ételeket vett fel a menübe. "Az íze félúton van a vaddisznó és a  fácán között, kevesebb zsírt és több ásványi anyagot tartalmaz, és  nem drága" - fejtegette Spiller, aki országos mókushúsellátó  szolgálatot indított. A szürke mókus nagykereskedelmi ára 7,5 dollár  körül mozog, a kiskereskedelmi forgalomban egy mókus 12 dollárnak  megfelelő összegért kapható. Spiller elmondta: nincs semmi bajuk az  amerikai szürke mókusokkal, csak szeretnék megvédeni a saját vörös  mókusaikat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.