A volt BKV-s jogi igazgatónak már elég a lakhelyelhagyási tilalom

Megszüntette a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel is gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató házi őrizetét a bíróság, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés jogerős.

A bírósági közlemény szerint "a kényszerintézkedés különös indoka továbbra is fennáll, a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények számára, jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel továbbra is alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne mozgási szabadsága teljes visszanyerése esetén".

A gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított eddigi magatartása és a büntetőeljárás jelenlegi állása alapján vele szemben már a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazása is elegendő.

A vesztegetési ügy - amelyben Sziebert György érintett - tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először.

A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Rényi-Vámos Krisztina előzetes letartóztatását június 8-án megszüntették, majd házi őrizetet, december 2-án pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását.

A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot a bíróság május 12-én házi őrizetbe helyezte, majd ezt az intézkedést július 21-én megszüntette, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.