A világ, ahogy az SOS gyerekek látják

Az SOS Gyermekfalvak kis lakói mostanság sokat fényképeznek: a legjobb munkákat a facebookon bárki megnézheti, tavasszal pedig album készül az alkotásokból.

Ki ne szeretne fényképezni? A gyerekek sem kivételek ez alól, de legyen a digitális fényképezés bármilyen mindennapos is ma már, nem szabad megfeledkezni arról, hogy vannak akiknek egy egyszerű kamera is elérhetetlen álmot jelent. A nagy számok törvénye és az eddigi tapasztalatok szerint köztük is sok a tehetséges fiatal, s egy új kezdeményezés most sokuknak lehetőséget ad a kibontakozásra.

Az egyik világelső koreai elektronikai cég negyvenöt fényképezőgépet, és hat számítógépet adományozott a magyarországi SOS Gyermekfalvaknak. A képeket felteszik a facebook-ra, ahol szavazni is lehet az alkotásokra, a legnépszerűbb fotókat pedig tavasszal egy igényes könyvben ki is adják, melyben a gyerekek által készített fotók mellett hivatásos fotóművészek munkáit jelenítik meg a falvak életéről. A könyv 2011-ben kerül a boltokba.

Persze nem öncélúan: a könyvek bevétele az SOS-intézményekhez kerül, ily módon segít abban, hogy jobb körülményeket biztosítsanak a gyerekeknek és nevelőiknek.

Hogy miért hasznos szavazni? Egyrészt, a gyerkeknek is jól esik a visszacsatolás, tetszik-e másoknak az alkotásuk. Értékes nyeremények ezúttal nincsenek, hacsak az nem, hogy a képek által többet tudunk meg az SOS-gyerekek életéről. Szavazni vasárnapig lehet!

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.