A természettel való kapcsolat hiánya növelheti az allergiás esetek számát

Túl keveset találkoznak a gyerekek a természeti környezettel, ez vezethet az allergiás és asztmás esetek számának emelkedéséhez - vélik finn kutatók.

Az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában közzétett tanulmány szerzői szerint városi környezetben kevesebb található azokból a baktériumokból, amelyek hasznosak az emberi egészség fenntartásában is.

"A természeti környezet mikrobiotája hasznosabb számunkra" - foglalta össze Ilkka Hanski, a Helsinki Egyetem kutatója megállapításuk lényegét. A mikrobiota a körülöttünk élő mikroorganizmusok összességét jelenti.

Tanulmányukhoz a kutatók 118 finn tinédzser bőréről gyűjtöttek mintákat, és elemezték a bennük található baktériumokat. Úgy találták, hogy a vidéken - mezőgazdasági terület vagy erdő közelében - élő fiatalok bőrén a baktériumok változatosabb összetételben voltak jelen, ugyanakkor ők voltak azok, akik kisebb érzékenységet mutattak az allergénekkel szemben.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy milyen baktériumfajok voltak a mikroorganizmusok között, és arra jutottak, hogy a városban élő fiataloknál sokszor hiányoztak az immunrendszer számára hasznos mikrobák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.