A szmog miatt perelné be a városvezetést egy kínai férfi

Kártérítési pert indít a hírhedten rossz levegőjű észak-kínai Hopej tartománybeli Sicsiacsuang egyik polgára a szmog miatt a város környezetvédelmi hivatala ellen - számolt be a kínai online média az eddig egyedülálló esetről kedden.

Li Kuj-hszin követeli a légtisztító berendezésébe vásárolt szűrők és arcmaszkok árának megtérítését, valamint a kényszerűségből kocogás céljára igénybe vett kondicionáló terem belépti díját. Ez összesen 10 ezer jüant (368 600 forint) tesz ki. Indoklásként azt is megjegyezte, hogy a város a légszennyezésért felelős vállalatok által befizetett társasági adóbevételek kedvezményezettje.

Arról, hogy a bíróság befogadja-e Li keresetét, február végén döntenek az illetékesek. A férfi ügyvédje úgy vélte, Li esete precedens értékű lehet, hiszen mindenkinek, aki a városban él, hasonlóképpen rosszak az életkörülményei. Álláspontja szerint - amit a beadványban is kifejtettek - a városvezetés törvény szerinti kötelessége megvédeni a település lakosait és csökkenteni a levegő szennyezettségét.

Li egy helyi lapnak elmondta, hogy kártérítést szeretne a fojtó szmog miatt polgártársainak is. Mint mondta, keresetével azt akarja elérni, hogy az emberekben tudatosuljon: a szmognak ők az igazi áldozatai.

A több mint tízmilliós Sicsiacsuang, Hopej székhelye a környező nehézipari, különösen acélipari gyárak miatt többnyire a legszennyezettebb levegőjű városok listavezetője. A város vezetői hétfőn döntöttek helyi forgalomkorlátozásról, amelynek eredményeképpen az autók egyötödét rendelték le az utakról. Úgy tudni, a környező nagy üzemeket is termelésük ideiglenes felfüggesztésére vagy korlátozására kötelezték.

Észak-Kínában immár hivatalos sajtójelentések szerint is rendkívül rossz a levegő minősége. A pekingi vezetés a mérőállomások legfrissebb adataira hivatkozva kedden azt közölte, hogy a fővárosban az egy köbméter levegőben mért, 2,5 mikron vagy annál kisebb méretű porszemcsék mennyisége (PM2,5) több helyütt meghaladta a 400 mikrogrammot, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott egészségügyi határértéknek legalább a 16-szorosa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.